DESSEWFFY ZSOLT
"Menekülni csak előre szabad..."
GONDOLATAIM
Olyanok is vannak......
2009 nyár:
„Semmi lázadás,
De semmit sem engedni.”
Közel két éve körlevél formájában kaptam barátaimtól egy
honlap címet. Trianon Múzeum. Akkor átnéztem egy webmester szemével,
megállapítottam milyen szép és eltettem jobb időkre. Pár nappal ezelőtt,
ahogy megérkeztem Várpalotára megláttam az országút mentén a hirdető táblát.
Mivel témára vadászva barangoltam a Székesfehérvár – Tapolca közötti részen,
magától adódott, hogy felkeressem. A várpalotai Zichy kastély igazán
stílusos otthont ad a kiállításnak. A folyamatosan bővülő anyag remélhetőleg
eléri végső célját, teljes képet adjon Magyarország legnagyobb
tragédiájáról, annak következményeiről. Már mostani állapotában nem csupán
az érzelmekre hat, hanem remélhetőleg minden látogatót gondolkodásra
késztet.
Íme egy gondolatébresztő délután eredménye.
Gondolatok egy múzeumban
Egy darab eltitkolt, elhazudott történelmet jelenít meg. Ha az ember
visszaemlékszik az iskolában tanultakra (a mai 30-40 éves korosztályig
bezárólag), Trianont egy az Első Világháborút lezáró imperialista
békesorozat részeként említi meg. Jobb Helyeken még megemlítenek pár okot,
ami odáig vezetett. Aztán egy nagy szünet és a Második Világháborúban
gonoszul visszaszerzett területeket, igazságosan elveszik felszabadításunk
után és azóta boldogan élünk. A setét kommunista rendszerben még megemlíteni
is bűn volt a kérdést, hiszen ezzel a baráti államokat sértettük volna meg.
Ilyet ugyebár internacionalista testvéreinkkel nem illik.
Az „irredenta” szót, először 1988-ban hallottam Bubik Istvántól, azon a
gyűlésen, amit az erdélyi falvak lerombolása elleni tiltakozásul a Hősök
Terére hirdettek meg. Az akkori hatalmat valószínűleg a hideg rázta ki az
eseménytől, de emlékeim szerint, rendben zajlottak az események, és ez az
őrült terv egy őrült rendszer agóniájának a kezdetét is jelentette. Aztán
egyik napról a másikra (látszólag) eltűnt egy hatalom, s végre elindultunk a
világosság felé. Jól-rosszul elkezdtük tanulni a demokrácia nevű játékot.
Most már legálisan jutott el hozzánk a művelt nyugat kultúrája. Amit eddig
hatalmi szóval nyomtak el az emberekben, most megtette a tolerancia, a mások
tiszteletben tartása, meg a fékezett habzású kultúr terror. A történelem
iránti esetleges igényt maximálisan kielégíti az a pár, háromhavi
rendszerességgel sugárzott film, amiből megtudhatjuk, hogy a görög hősök
általában szőkék és az antik világ hercegnői egytől egyik szexbombák (50
fölött szexgránátok) voltak, Az Egri Csillagok meg csupán ajánlott olvasmány
spirálfüzetnyi terjedelemben.
Az internacionalizmust felváltotta az európaiság, mint követendő norma. Ebbe
egyesek szerint már nem fér bele az egyes népcsoportok közötti torzsalkodás,
mindenkinek optimistán, derűs arccal kötelező Európa csillagos lobogójára
tekinteni. Hiszen megmondták, problémásan csatlakozni nem lehet. A vén
Európa csak mosolygósan hajlandó befogadni mindenkit. És ugyebár ferde
szemmel nézni európai testvéreinkre nem illik.
Amennyiben jól értelmeztem a kiállítás egy szegletének mondandóját, az
irredentizmust ország gyarapításként is értelmezhetjük. Ilyen irredenta
személyiségek voltak többek között Szent István, III. Béla, Széchenyi
István, és még egy telefonkönyvnyi név. Többségük nem területileg, hanem
szellemileg, gazdaságilag gyarapították hazánkat. Mindent elkövettek a
naggyá tételére. Ez talán nem sérti más nemzetiségű testvéreinket. Mint
tudjuk, ezt nem illik.
Történelem nélkül nincs se jelen, sem pedig jövőnk. Az események egymásból
erednek, s egymást gerjesztik. Egy népnek, ha már mindene elveszett, ott a
múltja, a gyökerei, amiből erős fa módjára táplálkozhat. Ha ezt elvágják,
ott a vége. Jobb, ha mindenki megcsináltatja a koporsóját. (Egyes
nagyáruházakban akciósan biztosan lehet kapni.) Erre jött rá Napóleon is,
mikor tábornokai 1809-ben Magyarország katonai megszállásán gondolkodtak.
Ezt a módszert a későbbi hatalom eredményesen alkalmazta, alkalmazza..
Történelmi ünnepeinket, melyek a dicsőségre emlékeztetnek, jobb esetben
elhallgatják, rosszabb esetben a napi politika kihasználójává süllyesztik. A
hivatalos szemlélet mindenáron egyfajta bűntudatot és másodrendűséget
sulykol az emberek tömegébe. A bűnös nép képét lehet látni úton-útfélen.
Nemzeti jelképeinket használat helyett inkább eldugják, elsunnyogják
elhazudják, semhogy a tiszteletére tanítanának.
Megértem őket, hiszen egy jelkép mindenképpen erőt sugároz. Egy erős nép meg
ugyebár, senkinek nem érdeke mifelénk. Ha mégis megtörténne, az sértené
környező más nemzetiségű testvéreinket. Ilyet meg ugye, nem illik.
Korunk a sikeres egyedet favorizálja. Még a családot is lassan de biztosan
háttérbe szorítja. Ünnepeink (még a halottak napja is) üzletté silányult.
Többet tudunk egy huszadrangú „sztár” gatyájáról is mint a saját múltunkról.
Márpedig, ez a múlt minden tekintetben rendezetlen. És addig, amíg nem
rendezzük a tüskék, a gyűlölködés ott marad mindenkiben. Ez meg ugye, nem
illik.
Tekintsünk például Lengyelország esetére. Az 1795. évi harmadik felosztással
egy időre megszűnt létezni, de a lengyelek nem adták fel. 1918-ban
újjáalakult a Lengyel Köztársaság, melyet nagyhatalmi érdekek következtében
rövid időre 1939-ben ismét elveszett.
Közben a lengyelek mindig is függetlenségre, önállóságra és a keresztény
államiság megőrzésére törekedtek. 1831, 1861, 1918, 1920, 1944, 1956 ezt
példázzák. Egy nemzet identitását meg kell őrizni, ezt tanúsítják a lengyel
példák is, mind a mai napig.
„De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?”
2009. június 15. GYŐRI VITÉZSÉGÜNK
Lánglelkű poétánk forradalmi lendületében bizony igazságtalanul ostorozta nemesi eleinket. Nézzük el neki! Költészetéért, s nem katonai pályafutása miatt szeretjük. Az már inkább szomorú, hogy nemzedékeken keresztül oktatták az iskolákban a szégyenletes „Győri Futást”. Annyira tán mégsem lehettünk gyáva ellenfelek, ha Párizsi Diadalíven emléket állítottak ennek a csatának. Az is tény, hogy az császári – királyi hadak és a nemesi felkelők Európa legnagyobb, legjobban felszerelt, s kiképzett hadseregével szálltak szembe, még ha csekély eredménnyel is.
A csata 200. évfordulójának méltó megünneplésére gyűltek össze az utódok 2009. június 12-14. között Győrben, a város önkormányzata, a Szolnok Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány (Udovecz György ) és a 15. 2. Székely Határőr Gyalogezred Hagyományőrző Társaság (dr. Budai Gábor) szervezésében. Magára az ünnepségre és a csatajátékra 13-án, szombaton került sor. Délelőtt a Káptalan-dombon ütközött meg a két sereg utcai harcokban. Az egybegyűlt közönség hamar megszokta a lőporfüstöt és a csatazajt, s lelkesen követte az eseményeket. A dörgő sortüzek legfeljebb néhány autó riasztóját zavarták. A csata fináléjaként a „halottak” is visszaálltak a sorba, s fogadták a lelkes gratulációt. Az összecsapást követően díszmenetben vonultak csapataink a városháza elé, ahol Győr városának vezetői előtt tisztelegtek a hadak.
Délután négy órakor vette kezdetét az ünnepi megemlékezés, melyen megjelent Borkai Zsolt, Győr polgármestere, Simon Róbert alpolgármester és René Roudaut úr, Franciaország magyarországi nagykövete. Az ünnepségre az a tény vetett némi árnyat, hogy sötét kezek nem sokkal azelőtt ellopták az emlékmű bronz turull madarát, s így az a csonka talapzat előtt zajlott. A polgármester úr beszédében ígéretet tett. hogy 2010-re újra a régi szépségében fog pompázni. René Roudaut úr, beszédében hangsúlyozta, az emlékezés fontosságát, s hogy a béke egy ritka megőrzendő ajándék.
A délutáni csatajáték „teltház” előtt zajlott dr. Csikány Tamás narrációjával. A közel másfél órás, látványos előadást a közönség vastapssal jutalmazta.
2009 tavaszán: NEMZETI HAJSZA
(A honlapmesternek tele lett……)
Néhány apróság felettébb zavar és úgy érzem, ennek mindenképp hangot kell adom. Nem célom, hogy bárkit is személyesen megsértsek, mert a vitában résztvevő felek közül nem egy bajtásat szemlyes jó bartátomként tisztelhetek.
A héten kaptam egy körlevelet, melyet valószínűleg Győrffy-Villám András eln ök urunk júniusi felhívására szánt reakció. Tényleg korrekt, már-már meghatóan bajtársia a hangnem.
DE!...............
Említeném legelsőre azt az apróságot, hogy az említett körlevél címzettjei között egy sem volt, aki a rendezvényen résztvett volna. Ez alól elnök urunk volt csupán kivétel. Mint azt tudjuk, a kivételek……… Nekem még úgy tanították anno, hogy hallgattasék meg mindkét fél! Amennyiben, ezt az elvet figyelembe vesszük, kifejezetten sétőnek tekinthető a tény, hogy a Nemzeti Vágtán réztvevő csapatok, nem kapták meg ezt a levelet. Ez nem új keletű jelenség. A vágtával kapcsolatos ellenvélemények, áskálódások, sosem nyíltan történtek. Persze lehet azzal érvelni, hogy honlapunkon ezek a vélemények nem kaptak nyilvánosságot. Ez ebben a formában semmiképp sem igaz. Fórumunk mindig nyitva állt bárki előtt. Sosem történt cenzúrázás.
A tovbbiakban a vitaindítónak szánt pontokról írnék pár
soros (szigorúan magán) véleményt.
„Le kell írni és el kell fogadni egy normát, amely világos „igen” és „nem” a
köz hagyományőrzőnek is, aki a szándékosan álcázott frontok és mézesmadzagok
között nem mindig képes és nem is köteles magát kiismerni. A normát nem kell
kitalálni. Abban, hogy „magyar katonai hagyományőrzés”, világosan benne van,
csak be kell tartani.
1. MAGYAR - ez azt jelenti, hogy hagyományőrző tevékenységünk a magyar nemzet életét, javát,érdekeit szolgálja. Ez az első szempont, amikor egy felkérésre igent vagy nemet mondunk, és amikor mi magunk programot tervezünk. Itt különösen nagy a szövetségi és csapatvezető tisztek felelőssége. Sokszor kell homályos, álcázott felkérésekre gyors, stratégiai döntést hozni, amelynek következményeit a közvitéz, az egész hagyományőrzés, sőt a magyarság viseli. Pénz, dicsőség („megmutathatjuk magunk” egy nagy rendezvény levezénylése, hírességek társaság) nem lehet szempont. Minden, az adott programon túlmutató összefüggést mérlegre kell tenni, s aszerint dönteni, hogy ez itt, most és hosszú távon jó-e a magyar nemzetnek vagy nem.
Téves az a felfogás, hogy „nem politizálok”, profi sportoló vagyok, mindent szakmai kihívásnak tekintek, jól teljesítek s a többi nem érdekel. Az ilyen báb lesz a pénz, hatalom, média kezében, amely gátlástalanul használja, lecseréli, végül félredobja.”
Úgy gondolom, a Nemzeti Vágta (továbbiakban NV.), semmiképp sem nevezhető a Magyar Nemzet kárát okozó eseménynek. Csak elmondanám, emberek ezrei láthattak először testközelből huszárokat, katonai hagyományőrzőket. Mi több! Másfél nap alatt többen láthatták a katonai hagyományőrzőket az egész országban, mint az utóbbi 5 évben összesen. Persze egy országosan fogható aljas kereskedelmi csatorna a nyomába sem jöhet „lumpenprolizóan tárgyilagos” konkurenciájának. Hogy pénz is volt a dologban? Talán tudomásul kéne venni, hogy a lovakat nemzeti érzülettel nem lehet jóllakatni. Hogy mindezt a média is közvetítette? Már megbocsásson a Nagyérdemű! Füstjelekkel mégsem adhadták hírül az eseményt.
Amit fontosnak tartok még kiemelni:
A média azt tudja kihasználni, aki hagyja magát. Más az együttm űködés és a szolgai kiszolgálás.
2. „KATONAI – bár békés körülmények között és a történelmi múlt idősíkján, de amikor egyenruha van rajtunk és fegyver a kezünkben, a katonaság szabályai köteleznek. Ezalatt nincs magánember és magánvélemény. Szolgálatban vagyunk és csak előljáróink parancsát követjük, rendező – vagy programszervező szavát nem.
Csapatban is, egyenként is olyan tartás, beszéd, mozgás és tevékenység kötelező ránk, ami az adott korszak magyar katonáira. Ami ebbe beleillik, az elvállalható. Ami nem, az a világ minden pénzéért, vagy a legbájosabb mosollyal előadott kérésre sem.
Például: díszelgés, felvonulás, őrségadás, harci bemutató, hitelesen rekonstruált csatajelenet, tábori élet, oktatás, fizikai munka, katasztrófa vagy szociális mentés igen. Szórakoztatóipari, színészi, statiszta, fotómodell, pincér, postás, médiasztár munka, egyéni ötletek kiszolgálása nem.
Megvitatandó határeset a hiteles történelmi film, történelmi színdarab és lovas – show, a fesztiválokon és várjátékokon gyakori élőképek, vicces áltörténelmi jelenetek. Ezek a szerepjáték, és nem a katonai hagyományőrzés műfajába tartoznak. Kétség esetén a mai katona a minta, és nem a színész, humorista vagy médiasztár. Egy komoly katonás tartás a kínos helyzetekből is kisegít.”
Ha már a katonai fegyelemről, viselkedésről beszélünk: A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség legfőbb parancsnoka az éves közgyűlés, amely áldását adta a NV:-n történő részvételre. Amennyiben ténylegesen katonai hagyományokat őrzünk, talán nem lenne káros tisztázni, ez mit is jelent. Röviden annyi, hogy a parancsot végrehajtani, és nem kritizálni szokták. Pláne nem egy olyan orgánumban, ami köztudottan több kárt és kellemetlenséget okoz nemzetünknek, mint az elmúlt évszázadok összes népbutítási kísérlete.
Azért szeretném, ha valaki elmagyarázná, mi ez, ha nem egy bizonyos média általi tudatos kihasználtság?
Egy másik „gyöngyszemet” is idéznék:
Feltenném a kérdést: Milyen alapon mer egy magát magyarnak nevező sajtóorgánum ilyen hangon nyilatkozni magyar állampolgárokról? Ha a hangnemet nem is veszem figyelembe, mint a rendezvényen jelenlevő személy állíthatom, ez nem csupán csúsztatás, hanem szemérmetlen hazugság.
Most akkor ki használ ki kit?
Lehet persze mondani, hogy hogy szövetségünk nem parancsvezérelt szervezet, hanem egy demokratikus szerveződés és a szabad vélemény nyilvánítás alapvető jog. Ez így is van. Viszont a demokrácia egyik ismérve, hogy vitának, véleménynek a döntés meghozatala előtt van helye. Utána bárminemű kibeszélés, elhatárolódás, stb. enyhén szólva is etikátlan. Megjegyezném továbbá, hogy a csapatok tagjai az utasításokat nem a rendezvény szervezőitől, hanem parancsnokaiktól kapták.
3. „HAGYOMÁNYŐRZÉS – ez annyit jelent, hogy a régi magyar katonák – elsősorban a képviselt korszak- értékrendje szerint gondolkodunk és viselkedünk. Táborban, utcán, kocsmában is, mindaddig míg rajtunk az egyenruha. Megszűnik egyéni világnézetünk, pártállásunk, modern ízlésünk, s alávetjük magunkat őseink hitének és szokásainak. Mivel katona eleink istenhívők – immár ezer éve – keresztények voltak, nekünk is tetteinket az Isten és a történelmi egyházak törvényeihez kell igazítanunk”
Ha cinikus akarnék lenni, azt is írhatnám, hogy sehol nem olvastam az Írásban olyat, mely megtiltaná a NV.-n történő részvételt csapatainknak. Amennyiben ezt a tételt komolyan vesszük, talán úgy is értelmezhetnénk, hogy eszméinket, mely ezeréves hagyományainkra épül, kötelességünk megismertetni (nem ráerőltetni) a szélesebb közönséggel. Erre a NV. szerintem jó alkalmat adott. Személyes tapasztalatom, hogy a rendezvény óta megnőtt az érdeklődés a katonai hagyományőrzés, ezen belül a huszárság iránt.
Meggyőződésem, hogy amennyiben lesz folytatása a dolognak, mód nyílik ezen tevékenységünk tökéletesítésére, az esetleges szakmai hibák javítására. Hagyományőrzők vagyunk, de egy dologban lehetnénk hagyományszakítók. Próbáljunk már meg pozitívan pozitívan hozáállni bizonyos dolgokhoz és nem egyből elvetni azokat! Az sem lenne hátrányos, ha a katonai hagyományőrző eseményekről nem csupán szájhagyomány útján jutna el a tájékoztatás. Én személy szerint készítettem közel 400 darab képet az eseményen. Bárki előtt tudom igazolni szavaim hitelességét. Ajánlom továbbá, hogy eme tételeket az ott részvevő bajtársakkal is ismertessék meg. Talán megkívánná a korrektség, s az esetleges további sértődések is elkerülhetőek lennének, amiket nem hinném, hogy megengedhetünk magunknak.
Egy jó korsó itóka mellett az ilyen véleménykülönbségek tisztázhatóak lehetnének. Erre kiváló alkalom lett volna a „Vivát Huszár” rendezvény. Lehet, hogy a média hiánya miatt nem jelentek meg az érdekeltek?
Bajtársi üdvözlettel:
Dessewffy Zsolt
2008 folyamán: Csillagot fogunk hordani?
13-14 éves lehettem, amikor először kínáltak meg cigarettával. A Munkácsy utcai szerb lány kollégium előtt, hol annak idején rendszeresen udvaroltunk a lányoknak. Kellemes emlékeim a hódítás első lépéseiről egy másik írás témája lehet egyszer talán.
Nos, lényeg a lényeg! Apám mikor megtudta – már akkor sem a konspiráció mestere voltam és megtalálta a dobozt az asztalomon – nem tartott lelki fröccsöt. Az volt a véleménye, minél jobban tiltja, annál eredménytelenebb. Hallgatólagos tűrése a családi béke kivételével nem vezetett különösebb eredményre. Amúgy a család túlnyomó része dohányos volt, tehát nem is járt volna sok sikerrel.
Általában a tiltások sosem feszélyeztek túlzottan. Gimnáziumban nem gyújtottam rá épületen belül, mire nyomdai iskolába kerültem, ott volt elkülönített dohányzó érettségizetteknek, hát oda jártam.
Telt-múlt az idő és egyszer csak elkezdték piszkálni a dohányosokat. Először, felvilágosítottak minket, mint a kamaszt első randi előtt, majd egyre agresszívabb lett a kampány.
Engem különösebben nem érdekelt, olyan volt, mint a puskagolyó: az ember egyik fülén be, a másikon ki.
Aztán úgy döntöttünk, csatlakozunk Európához. Valamelyik bölcs kitalálta Brüsszel városában, hogy kíméletlenül ki fogja irtani a dohány élvezetét derék népeink életéből. Konzervatív atyáink anno, megtalálták a középutat. Szétválasztották a két tábort törvényileg, s kik nem kívánták érezni a nemes dohány füstjének zamatát, megkapták jussuk, füstmentes helység formájában. Ez így természetes. Ám Brüsszel savanaroláinak ez nem volt elég. Rágták nemes atyáink fülét. Európa pár országa be is adta a derekát. Szinte magam előtt látom, ahogy a makacs írek a korsó és az utcai hamvveder között ingáznak, mint a mérgezett egér.
Aztán egyszer csak iszonyú liberálisok lettünk úgy 6-7 éve (Budapest 18). Az idő múlásával azt vehették észre a füstöt élvezők, hogy szép lassan másodosztályú állampolgárok lettek. Derék liberálisaink (Allah növessze vissza fitymájukat!), úgy döntöttek, leszámolnak a dohányosokkal. Ebben az egyben (képviselői tiszteletdíjat nem számítva) az ellenfél táborában is álszent támogatókra találtak.
Ugyebár, júniustól tervezetten sehol nem lehetne rágyújtani, ahol nemdohányzók is megfordulnak.
Nemes gondolat. Széééééééép! Elértük, hogy népünk egy jelentős csoportjának a jogait korlátozzák. Egy neves esztétánkat meghurcolták, megbírságolták, mert kedvenc pipájával mutatkozott könyvének borítóján. Védjük népünk egészségét! Ne mutassunk rossz példát fiataljainknak!
Itt szeretném megjegyezni, hogy igazuk van! Legyünk MÁSOK! Ne üldözzük a füvet! Ez előbb utóbb kötelező lesz. Az utóbbi idők dohányosok ellen hozott szankciói, jogfosztásai kísértetiesen emlékeztetnek az 1930-as éveinek folyamataira Németországban, s egy időben Magyarországon. Ezt ugyebár egy ideje hivatalosan is kötelesek vagyunk szégyellni. Évente egy nap mindenképp. Gyermekeink többet tanulnak erről, mint a mi generáción a Szovjetunió történelméről. Igaz, nem tudják lassan ki volt Dobó István, de tudják a jogaikat, hogy nem kell tanáraikra hallgatni, és hogy mit tettek honfitársaikkal egy időben.
A dohányosokat mindenhonnan száműzik az egészséges nevelés szent jelszavával. Legyen! A testi egészség mindennél fontosabb, bár kétlem, hogy a dohányfüst vinné sírba majd őket. Arról miért nem beszélnek, hogy egy gyorséttermi menü egy karton cigarettánál károsabb? Azt már meg sem merem említeni, hogy az egyik mikulás bácsi által reklámozott itóka alkalmas rozsdamaratásra.
Védjük a családot!
Hurrá!
Lassan már a család szót tilos lesz kiejteni a szent
tolerancia nevében. Tavaly történt, hogy „nemes másaink” néhány külhoni
társukkal karöltve úgy döntöttek, Budapest és a világ tudtára adják, milyen
büszkék. Szívük joga. Állami pénzen egy regimentnyi rendőr vigyázta őket
alvilágunk legnagyobb örömére. De ők sem tudták megakadályozni, hogy a
büszke, a családot védő és a keresztényi értékeket tisztelő honfitársaik ki
ne fejezzék véleményüket.
Majdnem törvényeinket is büszkeségükhöz igazították. Egy vezető beosztású
tisztviselőnk a kamerák előtt vallotta meg másságát. No comment! Nekem eddig
úgy tanították, hogy a szexualitás mindenkinek a magánügye.
Ennek tiszteletben tartása még „Máséktól” is
elvárható………………lenne…………………
Arról a két évvel ezelőtti eseményről már lassan elfeledkezünk, mikor
toleráns honfitársaink egy csoportja a lágy drogok kérdésében demonstrált.
Micsoda felháborodást váltott ki, hogy begyepesedett, soviniszta, rasszista
egyedek maroknyi csapata hangosan fel mert háborodni! Azt a mindenit!
Mellékesen jegyzem meg, hogy egy elvonási tünetekkel küzdő drogos, több mindenre képes az adagja megszerzése érdekében. Egy dohányos, max. a fekete piacon veszi meg a cigit.
Ideje lenne eldönteni, hogy odadobjuk-e egy bizonyos eszme eszközeit használó áramlatnak maradék értékeinket, büszkeségüket, s mindezt szemlesütve, vagy az életben először, azt mondjuk, „ÁLLJ! NETOVÁBB!”
Az senkinek nem tűnik fel, hogy egy gettóba zárnak egy jelentős népcsoportot?
Olyan törvényt akarnak ráerőltetni megint, az emberekre, amit az azt megszavazók sem tartanak be?
Elvárják a tisztességet a kisembertől, csak éppen az
egyetlen élvezetét nyomorítják meg?
Mi jön még ezután?
Lesétálunk néhány fegyveressel ahhoz a bizonyos emlékműhez a Duna partjára és levesszük ruhánkat?
Addig is, tegyük ki azt a bizonyos csillagot, benne egy füstölgő szivarral?
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Vissza az oldal tetejére...>>>
